Az arisztokráciának készült 200 éve, és ma is a legfelkapottabb hely Barcelonában.
A katalán fővárosban található Spanyolország legdrágább utcája, amely 1,6 kilométer hosszan szeli át az Eixample-t, s ahol a világ legfényűzőbb márkái találkoznak. Ez a Passeig de Grácia, Barcelona egyik legimpozánsabb sugárútja.
Barcelona legdrágább és legikonikusabb útja 200 éves múltra tekint vissza. A Passeig de Gràcia azzal a szándékkal épült 1824-ben, hogy a város egyik legfenségesebb útja legyen, széles utakkal hogy az akkori kocsik még kényelmesebben elférjenek. 1927-ben avatták fel, s azóta is őrzi pompáját.
Anno Barcelona egyik legismertebb szabadidős központja volt, tele elegáns kávézókkal, éttermekkel, tánctermekkel és nyári színházakkal, mint például a Jardí de les Delícies, azaz a Földi Gyönyörök Kertje. A 19. század végén kezdett előtérbe kerülni a kereskedelmi jellege, amelynek nyomán a burzsoázia is megjelent, új szintre emelve a sugárút fényét.
Ez a tendencia pedig azóta is tart, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy ez az utca a legdrágább egész Spanyolországban 2021 óta, a JLL jelentése szerint, s olyan madridi utakat előz meg, mint például a Gran Vía, a Preciados-Sol, a Fuencarral vagy a Serrano. A legutóbbi adatok szerint itt az üzletek havi bérleti díja 256 eurora emelkedett négyzetméterenként, köszönhetően a luxuskereskedők érdeklődésének.
De nem csak Spanyolországban, világviszonylatban is előkelő helyet foglal el a Passeig dr Grácia, amely a Cushman & Wakefield ingatlan-tanácsadó cég Main Streets Across the World jelentése szerint, a 17. helyet foglalja el a világ legdrágább bérleti díjával rendelkező kereskedelmi utcák rangsorában.
Barcelona gazdasági hírei érdekelnek? Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!