Modellváltás előtt a katalán gazdaság?
2024. szeptember 28. írta: Bartha Tibor

Modellváltás előtt a katalán gazdaság?

cat.jpgFüggetlenítené magát az autonóm tartomány a turizmus túlsúlyától

Katalónia legnagyobb bevételt hozó gazdasági területe a turizmus, ami viszont az elmúlt időszakban több problémát is gerjesztett, elég csak a barcelonai tiltakozásokra visszautalni. Ennek a tendenciának a megváltozása indult el egy friss tanulmány szerint.

A BBVA Regionális Gazdasági Évkönyve szerint a katalán gazdaság „kezdeti” modellváltást jeleit mutatja. A tanulmány rámutat arra, hogy 2023-ban a feldolgozóipar nagyobb mértékben nőtt, mint a magánszolgáltatások. A tanulmány szerzője, az UAB közgazdász professzora, Josep Oliver kifejtette, a változás a „kisebb függőség” felé mutathat a turizmushoz kapcsolódó gazdasági tevékenységek esetében, annak ellenére, hogy ez még mindig fontos része a katalán gazdaságnak.

A pandémia erősen megtépázta Katalóniát is az erős kitettség miatt, ám a 2023-as évben mégsem a turissztikai ágazat nőtt nagyobb mértékben, hanem az ipar, amely bruttó hozzáadott érték (GVA) 3,5%-ával nőtt, szemben a szolgáltatási szektor 3,1%-os növekedésével, ami messze elmaradt a a 2022-ben tapasztalt 9,5%-tól.

2024 ezt a modellváltást csak tovább erősítette, amelynek sikere a katalán export felfutásának köszönhető, amely 2023-ban rekordértékeket ért el, meghaladta a 100 000 millió eurót.

Így ha lassan is, de úgy tűnik, a katalán gazdaság elkezdett több lábon állni, s ez a diverzifikáltabb állapot csökkentheti annak a veszélyét, amit a túlzott kitettség jelent a gazdaságra nézve.

Barcelona gazdasági hírei érdekelnek? Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://elconsultor.blog.hu/api/trackback/id/tr8818520754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása