Ezt az helyet tartják a legjobb katalán étteremnek a Grácia negyedben, nem véletlenül.
A Grácia egyike Barcelona legvonzóbb kerületeinek. Az egykori önálló település ma is híven őrzi a gyökereit, patinás épületei és gyönyörű utcái viszont az év szinte minden szakában mentesek a tömegektől. Ebben a kedves negyedben talált rá a Hule y Mantel gasztronómiai oldal a Morralet nevű étteremre.
Fotó: Morralet
A helyet Gonzalo Álvarez, venezuelai származású séf vezeti, aki a katalán fővárosban talált otthonra. Karrierje éppoly érdekes, mint a konyhája: Katalóniában végzett tanulmányai és Japánban végzett munkája után mindkét kultúra részleteit be tudta építeni alkotásaiba, mindig a hagyományos katalán konyhát tartva központi tengelyként.
A Morraletben a kertből származó friss termékek és a hosszan tartó főzés a főszerep. Az olyan ételek, mint a hagymaleves, órákon át karamellizált hagymával készülnek, aminek gruyère és ementáli sajtok keveréke ad tökéletes keretet.
Fotó: Morralet
A másik sztárétel, amelyet nem lehet kihagyni, a borjúsült, amelyeket az andalúz konyhából adaptált technikával készítenek. A borjúcsíkokat csicseriborsó és búzaliszt keverékével enyhén bevonják, így kívülről vékony, ropogós állagot kapnak, belül viszont puha és lédús a hús. Krémes burgonyás parmentieren tálalják, kandírozott hagymával, amely tökéletes egyensúlyt biztosít az ízek és a textúrák között.
Aki tehát valami különlegességre vágyik, érdemes felkeresni a nem túl nagy de annál nagyobb gasztronómiai élményt biztosító Morralet-et, ami a Carrer de Benet Mercadé, 21 szám alatt lehet megtalálni
Bővebb információ: https://www.morralet.com/
Barcelona gazdasági hírei érdekelnek? Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!