Ahogy a korábbi is tette, szinte ugyanazzal az indokkal, mint anno Colau.
A katalán főváros polgármestere, Jaume Collboni bejelentette, hogy elhagyja X-et, a korábbi Twittert. Collboni szerint amióta Elon Musk a közösségi háló tulajdonosa, az oldal leépült, és az álhírek, a hazugság platformjává vált, ez pedig szerinte a demokráciát veszélyezteti.
„Itt az ideje, hogy azt mondjam elég. Ezt követeli tőlem meggyőződésem, mint demokratikus politikus, valamint a szabadságjogok és a haladás iránt elkötelezett állampolgár” – mondja.
Collboni szerint garantálni kell a valós, szigorú és őszinte tájékoztatáshoz való jogot:
"Ezért szükséges a valóság manipulálása elleni felszólalás és az ellene való küzdelem". Majd hozzátette: "Tudom, hogy elveszett egy tér, hogy kommunikáljak veletek. De találkozunk más közösségi oldalakon, leginkább Barcelona utcáin és környékén.”
A Barcelona egykori polgármestere, Ada Colau 2021-ben szintén elhagyta a Twittert. Akkor azt mondta, hogy a Twitter „távolodik” a „jó politikától” és az emberek életének javítását célzó eszméktől
"Ráadásul az az érzésem, hogy elferdítik a valóságot: teret adnak a vitáknak és a gyűlöletbeszédnek, és meg akarnak győzni arról, hogy az emberiség rossz, bizalmatlan és önző" - írta akkor Colau.
Barcelona gazdasági hírei érdekelnek? Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!